Utcai Harcosnő

Túl vagyok már két terhességen, túl már a szoptatási időszakon, de most, hogy újra a babavárást tervezgetjük, eszembe jutott pár eset a kezdeti nehézkes ügyintézős időszakról.

Első gyermekem megszületése után nagyrészt a férjem intézkedett, ami nagy segítség volt egy hajfájós, folyton síró kislány mellett. DE, és itt jön a nagybetűs de, egy váratlan fordulatnak köszönhetően költözködnünk kellett egy másik városba. Mivel a férjem új munkahelyén nem nézték volna jó szemmel, ha az első napokban már szabadsággal kezd, így minden intézni való, átíratás stb. rám marad. Felkerekedtünk, de előtte még megetettem a babámat, de mit lehet tenni ha az okmányirodában történő több órás várakozás közepette a gyerkőc éhes lett. Megkérdeztem, hogy ugyan hová tudnánk elvonulni vagy van-e olyan hely ahol zavartalanul meg tudom etetni a kicsit. A válasz megdöbbentő volt: a földszinten van a mozgáskorlátozottaknak a wc, ott elférünk kényelmesen.

Azt hittem a pofám leszakad. Közöltem a hülye kikent, kilónyi sminktől roskadozó libával, hogy majd akkor szoptatok a klotyóban, ha ő is ott ebédel meg, de minden étkészlet, szalvéta és miegyéb kellék nélkül.Azzal fogtuk magunkat levonultunk a földszintre, ahol a sorszámok kiadása is történik és ott egy viszonylag eldugottabb helyen, de irodákkal szemközt, megszoptattam a kicsi lányom.

Sajnos ez az eset a második lányom születése után is lejátszódott, de ott már rutinosabb voltam, mert a mondandómat azzal kezdtem, hogy ugye nem küldenek a klotyóba szoptatni. A válasz most is megdöbbentő volt: sajnos nincs más lehetőség, nincs kialakított helység ilyen esetekre.

Könyörgöm, hol élünk, hogy olyan helyeken, ahol több órát kell várakozni, ott nincsenek felkészülve ilyen esetekre??? Főleg egy okmányirodában vagy akár az államkincstárnál?

Hétvége, szép őszi idő, se túl meleg se túl hideg. Épp megfelelő egy kis állatkerti sétára. Így összeszedelőzködtem a két gyerkőccel, egy alig múlt 2évessel és egy lassan 6 évessel. Szóval nem kis feladatra vállalkozva nekiiramodtunk az állatkertnek. Mivel lakásunktól két ilyen korú gyerkőccel gyalog elég messze lett volna, ezért villamosra szálltunk. A megállóban többen is voltunk, idősek és fiatalok egyaránt. A felszállással semmi baj nem volt, a gyerekeim illedelmesen előre engedték az idős néniket és bácsikat. Felszálltunk, én épp a jegyet kezeltem, egyik gyermekem már leült, jegykezelés után épp vezettem volna a kisebbiket a nagyobbik mögötti üres helyre, amikor egy fiatal, egyetemista srác ( minden előítélet nélkül: egy néger egyetemista) a gyereket arrébb taszajtva lekezelte a jegyét és baromi pofátlan módon, a gyerekre majdnem ráülve, elfoglalta a közel s távol egyetlen egy üres helyet. Hirtelen se köpni se nyelni nem tudtam, csak annyit bírtam kinyögni, hogy héééé és közben a gyerekekre mutattam. A pofátlanság teteje már csak az volt, hogy a srác, hanyag eleganciával és lenéző vigyorral fülébe tette a zenét és bámult ki az ablakon, mit sem törődve azzal, hogy a két éves gyereknek nincs ülőhelye. Már épp szólni akartam a pofátlan senkiházinak, hogy ugyan már, kelljen fel és adja át a helyet a gyereknek, amit pofátlan módon elfoglalt előle, amikor egy szintén néger  egyetemista csaj szólt, illetve csak integetett a villamos közepéből, hogy ott van kettő üres hely, ugyan nem egymás mögött, de közel egymáshoz. Így, a még mindig álló villamoson felkerekedtünk, átvergődtünk a vili elejéből a közepéig a többi utas között és udvariasan megköszönve elfoglaltuk helyünket a középtájon.

A srác pedig pofátlanságból ötös. gratula a szüleinek.............itt is látszik, hogy az egyetem nem tanít meg mindenre.

Egyre több olyan hírrel van tele a napi híradó, ami arról szól, hogy zebrán, ismétlem ZEBRÁN ütöttek el gyalogost, aki meghalt, megsérült, jobb esetben  és ez a ritkábbik, karcolásokkal megúszta.

Nos, éppen ma jártunk mi is így, bár szerencsére ennek az esetnek nem lett komoly végkifejlete. A kétéves lányomat vittem orvoshoz, amikor egy körforgalom zebrájához értünk, körülnéz, nem jön semmi, így átbaktattunk volna a másik oldalra, amikor hirtelen egy mercis fazon bevágódik a körforgalomba. Mi már a zebra közepén jártunk, a mit sem törődöm másokkal sofőrnek satufékkel kellett megállnia, hogy nehogy elcsapjon minket. Ha ez a mutatvány nem sikerült volna neki, akkor pont telibe találja a babakocsit, amiben ismétlem, a két éves gyerekem ült. Mint ezek után kiderült, egy idősebb fazon vezette a kocsit és még neki állt feljebb, hogy a nyomorék zebra előtt meg kellett állnia. El lettem küldve az összes felmenőmmel és lemenőmmel egyaránt a jó büdös búsba, de azt garantálom, hogy az ő anyukája is csuklott rendesen.

Szóval kedves gyalogos társaim, Ti, akik ki mertek merészkedni az utcára és elég bátrak vagytok ahhoz, hogy még közlekedjetek is, felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a zebrán hiába van elsőbbséged, a legtöbb autós szarik rá nagy ívben. Itt emelném ki azt, hogy TISZTELET A KIVÉTELNEK és itt hívnám fel a figyelmet a kedves autósoknak arra, hogy a ZEBRA nem csak egy állat, hanem a gyalogosok többsége ott szeretne szabályosan közlekedni, átmenni egyik oldalról a másikra, anélkül, hogy kórházban vagy hullaházban végezné. Köszönöm.